Welcome!

Sziasztok! Sok fanficet írtam már eddig, sok blogom van. Oldalt mindegyik bannerjára rákattolhattok és megnézhetitek őket. Volt már dolgom Twilighttal, RobStennel, vámpírokkal, és most egy egészen új, misztikumtól eltérő, mégis a kedvenceim közé tartozó történethez írok fanfictiont. Remélem tetszik, és komiztok! :))
Facebook oldal: http://www.facebook.com/pages/Live-your-Dream-Gilmore-Girls/280184078756404?bookmark_t=page
Lájkold! ;)

2013. október 30., szerda

22. fejezet I.

Sziasztok! Úgy gondoltam az 8. évad utolsó fejezetét is két részben töltöm fel, ha már ennyit kellett várnotok :) Jó olvasást, nemsokára jövök a második felével is :)
Puszii
Regii

22. fejezet I.
…kész, rajt!

Lorelai

Kicsengett a telefon. Egyszer. Kétszer. Háromszor… Tízszer. És végül beleszólt egy álmos hang.
- Halló?
- Rory! Én vagyok. – suttogtam, mert Luke még aludt és én a folyosón lévő szófán helyezkedtem kényelembe.
- Anya. – nyöszörögte és hallottam, hogy mocorog. Eltelt egy kis idő, gondolom kiment a szobából, majd folytatta: – Hajnali fél hat van. Történt valami?
- Nem, semmi, csak nem tudtam aludni. – nyugtattam meg. – Nem tudom, mi van velem…
- Ma férjhez mész és izgatott vagy. – mondta ásítva. – Ez természetes, de attól, hogy nem alszod ki magad nem lesz jobb.
- Lehet, viszont hiába szeretnék, nem tudok visszaaludni és másfél óra múlva úgyis kelnem kell. Ugye nyolcra odajössz a templomba? Sookie is addigra jön.
- Mondtam, hogy odamegyek. – felelte. – De sokkal szebb lehettem volna, ha most hagysz még aludni legalább egy órát.
- Bocsi, de nem tudtam kit hívhatnék fel. – sóhajtottam. – Izgatott vagyok, de nem rezeltem be. Ez lehet, hogy rossz. Mert emlékszel legutóbb sem rezeltem be, és akkor is mi lett. Pont Luke-nál.
- Anya, a legutóbbi teljesen fölösleges összeveszés volt, pont azért mert begyulladtál. – magyarázta. – De nem lesz semmi baj, szereted Luke-ot, ő is szeret téged és semmi komplikáció nem állhat közétek. April is rendben van. Lehet, hogy nem beszélnél sületlenségeket, ha nem keltél volna fel fél hatkor, hét helyett.
- Mániád ez az alvás. – forgattam a szemem. – Amúgy sem most keltem, hanem már fél órája fent vagyok, vagy még az is lehet, hogy több. Örülj, hogy nem akkor hívtalak.
- Áldom az eget. – Újból ásított.
- Na, ha ennyire álmos vagy, tegyük le, nyolckor találkozunk. – adtam be a derekam.
- Arról szó sem lehet. – ellenkezett, amin meglepődtem. – Most már felkeltettél, nem tudnék visszaaludni szóval vagy szóval tartasz telefonon keresztül vagy átmegyek és megiszunk egy kávét.
- Azt hittem, már sosem mondod ezt. – vigyorodtam el. – Gyere át, addig lefőzök egy kávét!
- Oké, összekészülődök, és ott leszek.
Elköszöntünk, majd letettük a telefont. Levettem magamról a pokrócot, amit kihoztam magammal a folyosóra, felvettem a köntösömet és útban a lépcső felé, benéztem Aprilhez is, hátha felébresztettem, de nem. Mélyen aludt. Óvatosan visszacsuktam rá az ajtót, majd lesiettem a földszintre. Szerencsére nem volt túl hangos a kávéfőzőnk így csöndben sikerült lefőznie a kávét. Én addig, lepirítottam pár szelet kenyeret, előkészítettem a lekvárt meg a Nutellát. Ismertem már a lányomat, tudtam, hogy éhes lesz.
 

(Rory)

Beültem a kocsiba. A hátsó ülésre tettem a ruhámat meg a táskámat, és indítottam. Miután rákanyarodtam a főútra, kivettem a telefonomat a zsebemből, és Sookie számát tárcsáztam.
- Szia Sookie, rosszkor hívlak? – kérdeztem mikor felvette. – Aludtál még?
- Én? Dehogy Szívem, fent vagyok már 2 órája. – mondta, mintha ez magától értetődő lenne. Mondjuk igaz ő Sookie. Ezek szerint anyának nem kellett volna, engem felkeltenie feltétlenül. Most már mindegy. – Mi kéne?
- Semmi csak érdeklődöm, hogy állsz a kajákkal, sütikkel?
- Nagyon jól, a torta kész, a sütik nagy része is, a kajákat meg most készítem. – felelte izgatottan. – Itt vagyok a Szitakötőben, itt több helyem van. De te hogyhogy fent vagy?
- Anya nem tudott aludni, és áthívott egy kávéra, hozzá igyekszem. – magyaráztam. Nem is kellett neki többet mondanom:
- Mindent értek. – válaszolta. – Én jól állok, miattam ne aggódj. Add át neki, hogy puszilom és a templomban találkozunk!
- Meg is jöttem, átadom. – parkoltam le az udvarban. – Szia!
Letettem a telefont, és kimásztam a kocsiból. Hátulról mindenemet kezembe vettem és besiettem a házba. Anya éppen hogy kopogtattam már ajtót is nyitott. Nyilván repesve várt már.
- Na, végre! – forgatta a szemét és átvette tőlem a táskámat.
- Neked is jó reggelt! – kuncogtam, és lepakoltam a ruhámat a nappaliba, ahová a táskámat is vitte, majd átmentünk a konyhába. Ott az asztal tele volt papírokkal, mappákkal. Csak pislogtam.
- Egyszerűen járt az agyam. – magyarázta gyorsan mikor látta, hogy megtorpanok. – Nyugtalanított a gondolat, hogy lehet nincs minden rendben, ezért előszedtem anyám másolatait, és most itt tartunk.
- Akkor még jó, hogy jöttem. – jelentettem ki és nekiálltam összeszedni a lapokat.
- Mit csinálsz? – nézett rám olyan arccal, mintha legalábbis egy bombát indítanék be éppen.
- Anya, most ülj le. – kértem meg. – Igyál meg egy bögre kávét, és nyugodj meg!
- De…
- Anya!
Beadta a derekát, levett két bögrét, kitöltötte nekünk a kávét, és a sajátjával leült az egyik székre, durcás arccal.
- Na figyelj – kezdtem az asztal szélére téve az összeszedett papírokat. – Te menyasszony vagy. Ami azt jelenti, hogy ma minden tökéletes lesz. Az ülésrend, a kaja, a torta, és minden. Te csak relaxálj, aludj, és készülődj erre a napra mert ez csak a tiéd, érted? – közben én is fogtam a bögrémet és ültem le vele szemben. – A nagyi szervez, tehát abban tuti nem lesz hiba, Sookie süt-főz, tehát szintén nem lesz baj. Az egyetlen baj az lehet, ha most felpörögsz és bepánikolsz. Szóval nyugodj meg és beszéljünk inkább másról, rendben?
Sóhajtott egyet, majd egyetértően bólintott és ivott a kávéjából. Én is így tettem az enyémmel.
- Van reggeli? – kérdeztem, mert a gyomrom korogni kezdett.
- Ott a pirítós a kenyértartóban. – bökött az említett tárgyra a pulton. – De Logan tudja, hogy eljöttél?
- Írtam neki egy cetlit, de amúgy is a templomban találkoztunk volna, és kizárt hogy nyolc előtt ő felkelne. – mondtam, mialatt levettem egy tányért és tettem rá pirítóst, amit megkentem lekvárral. – Te nem eszel?
- De, hozz egyet nekem is! – ingatta a fejét. – Habár nem vagyok túlzottan éhes…
- Nem baj, enni kell. – legyintettem, és neki is kentem egy kenyeret, majd letettem elé a tányért és én is visszaültem az enyémmel. – Felhívtam idefelé Sookie-t a kajákkal nagyon jól halad. Már két órája süt, úgyhogy felhívhattad volna őt is helyettem, de nem baj.
- Ha sokáig nyafogsz, még kételkedni fogok benne, hogy valóban 23 éves leszel-e. – húzta össze a szemét.
- Jó, befejeztem. – ígértem meg a reggelin nyámmogva. Közben a faliórára néztem. – Mikor indulunk?
- Hétkor. – felelte, majd ő is hátrafordult, hogy lássa menyi az idő. – Fel is szaladok, felkeltem Luke-ot, meg Aprilt, egy perc és jövök. – állt fel a székről, majd kifelé menet még visszafordult. – Addig pirítanál még le nekik kenyeret?
- Persze. – válaszoltam, majd kuncogva megcsóváltam a fejem. Hihetetlen anya mennyire tud izgulni. De legalább most végre igazán boldognak látszik, az idegesség és az izgatottság ellenére.

(Lorelai)

Furcsa. Mióta ideértünk a templomba, találkoztam Sookieval és anyáékkal valahogy megnyugodtam, és végre azt éreztem, amit eddig is szerettem volna: Hogy minden rendben lesz.
 A menyasszonyi ruhám, ami egy évig ott volt a gardróbban, egy dobozban – amiről azt sem tudtam felveszem-e még egyáltalán – most tökéletesen rám illett és miután anya által hívott sminkes, kifestett éreztem igazán, hogy ez a nap különösebb, hogy ma új ember leszek. Igazán feleség leszek.
- Nagyon szép vagy. – mosolygott rám Sookie, miközben igazított még kicsit a ruhámon hátul.
- Köszönöm. – hálásan rá néztem. – Mindent, Sookie. Jó, ha az embernek ilyen barátnője van, mint te.
- Te is jó barátnőm vagy. – dörzsölgette meg a karomat. – És nagyon örülök nektek!
Már kezdtem bekönnyezni, mikor anya beszólt, hogy kezdődik a szertartás, és hogy Sookie vonul be először, Jessel, mert ők a két tanú, aztán jövök én apával és a koszorúslányok.
 Ekkor Rory lépett oda hozzám:
- Jól vagy? – kérdezte tőlem, megfogva két kezem.
- Igen, most már minden oké. – mosolyodtam el, de azt nem kötöttem az orrára, hogy a lábaim remegnek. – Köszönöm, a reggeli kávézást, és mindent.
- A lányod vagyok, ez a dolgom. – kacsintott.
- Lorelai, mindjárt mi jövünk. – szólt oda nekem apa. Méreg drága, de gyönyörű szmokingban állt az ajtónál és mosolygott a bajsza alatt.
- Nagy mosoly és menj. – bíztatott lányom, majd adott egy puszit az arcomra, és visszament Aprilhez.
Én pedig nagy levegőt vettem és odaálltam apa mellé.
- Gyönyörű vagy kislányom. – szólalt meg apa egyszer csak, mialatt a koszorúslányok is beálltak mögénk.
- Köszönöm, apa. – Igazán megható volt, ahogy büszke, apai nézéssel nézett rám.
És talán sosem éreztem ennyire az apa-lánya kötődést köztünk, mint most, ahogy belékaroltam, kinyitotta az ajtót és büszkén az oltárhoz vezetett. De engem akkor már senki más nem érdekelt, csak Luke, ahogy ott állt csinosan és azzal a boldog mosollyal, amitől melegség áradt szét a testemben. Akkor éreztem igazán, hogy ez kell nekem.

(Rory)

Bevonultunk a sorok mellett a templomba. Logant azonnal kiszúrtam a tömegből. Csillogó szemmel nézett rám és egy aprót kacsintott. Én széles mosollyal válaszoltam neki, de ez azonnal lehervadt az arcomról, mikor megláttam melyik tanú mellé kerültem. A terv szerint, azt hiszem Sookie mellett kellett volna állnom, de oda most April került. Így én beálltam Jess mellé.
- Szia. – köszönt olyan halkan, hogy szinte alig hallottam.
Halvány mosollyal és egy biccentéssel viszonoztam a köszönést.
A zene elhalkult és a pap beszélni kezdett. Én csak álltam ott, a nagy barackszínű ruhámban, és szinte éreztem magamon exem tekintetét. Zavart, hogy bámul. Én igyekeztem, úgy tenni, mintha észre sem venném. Hol anya boldog arcát néztem, hol Logant tekintetét kerestem. De egyszer, mikor véletlenül ránéztem kihasználta ezt, és közelebb hajolt:
- Hogy vagy? – suttogta.
- Jól. – tátogtam vissza. Nem akartam, hogy meghallják, hogy a saját anyám esküvőjén az ex barátommal sutyorgok. – Te?
- Megvagyok. – válaszolta halkan. Szerencsére többet nem beszélgettünk, és már nyugodtabban néztem végig a szertartást, ami nagyon szép volt. Mindketten boldognak látszottak, és furcsa érzés volt belegondolni, hogy nemsokára én is itt fogok állni az oltárnál Logannel…

- És most csókoljátok meg egymást! – szólt a pap felszólítása a szertartás gyönyörű befejezéseként. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése