19. fejezet

Bocsánat, tudom tegnapra ígértem, de közbe jött pár dolog, rengeteg tanulnivalóm, volt. De most hoztam :)
Jó olvasást! :)
Regii

19. fejezet.

Hálás köszönetek

(Logan)

- Te-tessék? – hebegtem, holott már én is sejtettem, hogy ez van. Talán azon rökönyödtem meg, hogy így beigazolódott, amit gondoltam.

- Jól hallottad. – vágta rá. Úgy tűnt nem akarja még egyszer kimondani a lehetségest. – De hát ez… Hogyan?

Most több kérdés is röpködött a fejemben, de egyiket se akartam feltenni a nővéremnek, mert intim kérdések voltak, amiket normális helyzetben nem tennék fel neki.

- Hogy érted, hogy hogyan? – Ez volt az egyetlen diszkrét kérdésem. – Ugye nem kell felvilágosítanalak hogyan fogan meg egy gyerek?

Olyan lesújtó pillantást vetett rám, mint még soha.  Meg is ijedtem tőle.

- Ne nézzél már hülyének! Persze, hogy tudom, hogyan fogan meg csak azt nem értem, hogy nálunk, hogy foganhatott meg!

- Hát…khm… nem gyógyszert szedsz? – kérdeztem bár belevörösödtem, hogy a nővéremtől ilyet kérdezek.

- Igen eredetileg gyógyszert szedtem, de elfogyott, és még nem tudtam elmenni a gyógyszertárba, hogy vegyek ezért a másik lehetőséghez folyamodtunk. – válaszolta, és látszólag ő egyáltalán nem jött zavarba. – A gumihoz. Az megbízható, nem?

- 90%-ig. – mondtam, de azonnal rájöttem, hogy ezzel egyáltalán nem nyugtattam meg, sőt pont az ellenkezőjét sikerült elérnem vele.

- Csak?? – A hangja vagy két oktávval feljebb csúszott. – Az nem elég. Egy embernek az nem elég! Az ember ilyenben szeretne 100%-ra menni, érted?

- Jó, Honor próbálj meg megnyugodni. – tettem a kezére a kezemet. – Ne idegeskedj, mert azzal nem oldasz meg semmit. Mielőtt pánikba esnél a feltételezésektől, menj el és vegyél egy tesztet. Aztán menj haza és beszéld meg ezt Josh-sal.

- Oké. – vett egy nagy levegőt. – Jó ötlet. Oké. – felállt és levette a kabátját a szék támlájáról. – Majd… majd felhívlak. – Azzal fogta a táskáját és kiviharzott a házból.

Én meg csak ültem ott teljes ledöbbenésben. Nagybácsi lehetnék? Honor meg anyuka? Sosem tudtam volna ezt elképzelni.

Hitetlenkedve megcsóváltam a fejemet, aztán felálltam az asztaltól és úgy döntöttem elmegyek Luke-hoz ebédelni.

(Lorelai)

A délutánt Sookiéknál töltöttem. A szállóban most délelőtt mindent elintéztem, és barátnőm ragaszkodott hozzá, hogy nála uzsonnázzak. Nála persze az uzsonna felért egy rendes vacsorával is, de azt mondta, most hogy otthon kell lennie valamivel le kell kötnie a figyelmét.

- De hát nem éppen azt mondta az orvos, hogy azért nem dolgozhatsz, meg főzhetsz, hogy pihenj? – néztem rá gyanakvóan.

- De igen, csakhogy itthon semmi és senki nem sürget. – magyarázta. – Szép nyugodtan főzök, és közben le is tudok ülni amíg, mondjuk sül a süti, vagy fő a leves ilyesmi.

- Világos.

- Ja, viszont van egy jó hírem. – csillant fel a szeme. – Megvan a baba neve!

- Na, itt vagyok fél órája és még csak most mondod? – csodálkoztam. – Hadd halljam! Hogy fogják hívni a kislányt?

- Liliana Sarah Belbill. – mondta vidáman. – Valószínűleg a Lilianát fogjuk használni, mert az sokkal szebb, de a Sarah is tetszett nekünk, szóval az került a második helyre.

- Szép név mind a kettő! – mosolyogtam. – Hihetetlen hogy megint szülni fogsz!

- Nekem mondod? – forgatta a szemét, de azért mosolygott. – De reméljük utoljára, azért három gyerek bőven elég lesz nekem. És szerintem Jacksonnak is.

- Egészen biztos. – nyugtattam meg. – Két hónap még, igaz?

- Így van. – bólintott. – És már pár nap. De az nem számít, úgyis akkor jön, amikor ő akar. – tette hozzá némi iróniával, de azért megsimogatta a pocakját. – Megint ott leszel a kórházban?

- Hát persze! – vágtam rá gondolkodás nélkül. – Ez már egy hagyomány, még jó hogy most is ott leszek.

- Rendben van. – kuncogott. – Szóval Rory ma ment az interjúra? – érdeklődött.

- Igen-igen. – feleltem, majd észbe kapva ránéztem a mobilomra. – Azt mondta, hogy felhív, ha végzett, bár még csak egy órája indult el kábé.

- Nem tudom, meddig tarthat egy ilyen beszélgetés. – vont vállat. – De egy újsághoz való interjú, biztos sokáig.

- Bizonyára. – helyeseltem. – Hány felé indulunk a gyerekekért? - kérdeztem

- Nagyjából húsz perc-fél óra múlva. – mondta. – Miért?

- Mert akkor eszek még egy szelet gyümölcstortát. – vigyorodtam el, és már nyúltam is a kés után. – Állati fincsi lett!

- Örülök neki!

(Logan)

Hallottam, ahogy elfordul a kulcs a zárban. Én már útra készen ültem a szófán, mert húsz perc múlva mennem kellett dolgozni, csak meg akartam várni Rory-t. Meg is érkezett.

- Megkaptam! – kiáltotta, miközben épp hogy beért az ajtón. – A pasival csak beszélgettünk, beszélgettünk és azt vettem észre, hogy egy órával később volt, majd kijelentette, hogy fölösleges napokat várni és azután felhívni, mert már most tudja, hogy enyém lesz az állás!

- Nahát, ez szuper Zseni! – kitártam a karomat, hogy megölelhessen. Még a mankóját is elejtette, annyira ölelt. Megcsókolt majd örvendezve folytatta:

- Végre lesz állásom, végre dolgozhatok, és nem kell országokat átutaznom, ha haza akarok jönni! – közben egész ügyesen kibújt a kabátjából, és elindult a konyha felé. – És a törött lábam se zavarta őket, mert mondtam nekik, hogy egy hét múlva úgyis leveszik. A fizetés is több, mint amire számítottam! És írhatok, amennyit szeretnék!

- Ez fantasztikus! – mosolyogva néztem, ahogy beszélt. – Örülök, hogy örülsz!

- Neked nem kéne amúgy munkába menned? – ráncolta a homlokát.

- Dehogynem, csak meg akartalak várni, hogy mesélj, és hogy én is mesélhessek neked. – feleltem.

- Na, halljuk! – ült le a székre, amin korábban Honor ült. Azóta sem hívott fel, remélem nincs baja.

- Eljött hozzám Honor délelőtt, és beszélgettünk mindenféléről, mikor egyszer csak rosszul lett és kiszaladt a mosdóba. Hányt, és mikor visszajött, kekszet kért tőlem, de nagyon rosszul nézett ki és, végiggondolt minden lehetőséget, ami a rosszullétét okozhatta, majd végül is arra jutott, hogy lehet, hogy terhes.

- Mi? – pislogott. – Terhes? De hát, hogyhogy? Akartak gyereket vagy csak..?

- A nővérem arcából ítélve, nem nagyon tervezték. – mondtam fejcsóválva. – Nem tudom, nagyon meg volt ijedve, és szinte pánikba esett. Mikor sikerült megnyugtatnom elküldtem, hogy vegyen tesztet, aztán beszéljen Josh-sal. Azt mondta majd felhív, de még nem hívott.

- Akkor már elég valószínű, hogy beigazolódott amit, hitt. – húzta a száját. – Mert ha nem lenne az, akkor már rég felhívott volna, megkönnyebbülve, hogy nem terhes.

- Igazad lehet. – bólintottam. – Gondoltam tudnod kell, hogy lehet, hogy nagybácsi leszek.

- Aszta. – Rory még mindig eléggé döbbent arcot vágott. – Ez egy elég… nagy dolog, ha igaz.

- Bizony az. - sóhajtottam, majd felálltam a székről. – Most megyek dolgozni, Kicsim, este jövök. – Adtam neki egy csókot, majd kimentem a hallba a kabátomért. – Ha a vezetékesen hív beszélgess vele, szüksége lesz rá.

- Hát persze. – kiáltotta. – Jó munkát!

- Köszi! – kiabáltam vissza, azzal kiléptem az ajtón, és indultam a munkába.

(Rory)

Néhány régi írásaimat olvastam át, hogy tudjam, mire kell odafigyelnem, ha újra írok újságokba. Elég sok mindenre rájöttem belőle, és írtam is pár új megjegyzést magamnak. Nem sokkal később kihozták a pizzámat, amit egy esti film közben fogyasztottam el. A maradékkal kimankóztam a konyhába és a hűtőbe tettem. Kivettem egy narancslevet is, töltöttem magamnak, majd visszasétáltam a nappaliba. Ám épp, hogy beértem, kopogtatást hallottam az ajtón.

 Letettem a poharamat, szüneteltettem a filmet, majd az ajtóhoz mentem. Mankómra támaszkodva, fél kézzel, kizártam az ajtót és kinyitottam. Legnagyobb meglepetésemre, leendő sógornőm állt előttem.

- Oh, Honor! – meglepődtem, mert nem telefonált, nem is üzent, és mégis itt van. Látszott rajta, hogy nincs jól, az arca fal fehér volt, a szeme piroslott, mintha sírt volna, és a haja is kócosabb volt, mint szokott.

- Szia! – köszönt félszegen. – Bocsi, hogy csak így rátok török, de muszáj volt eljönnöm.

Beengedtem a házba, aztán bezártam mögötte az ajtót. Nem ment beljebb csak megállt az előszoba közepén.

- Semmi baj, úgyis egyedül vagyok. – legyintettem. – Logan dolgozik.

- Ja, igen… persze, el is felejtettem. – mondta, és zavarodottan a hajába túrt. – Hogy van a lábad?

- Jól, habár a mankóval, lassúsági világbajnok lettem, de… már jól vagyok. – próbáltam oldani a feszültséget, humorral. Nem jött össze. Épp csak elmosolyodott. – Baj van, Honor? – tettem fel a kérdést, amire egyértelmű volt a válsz.

- Felteszem Logan mesélte mi minden történt. – sóhajtotta, aztán levette a kabátját.

- Igen, elmesélte. – feleltem. – Szóval… vettél tesztet? Gyereket vársz?

Bólogatott csak, nem szólt semmit.

- Gyere, üljünk le. – javasoltam, és elindultam befelé, mert egyrészt nem volt túl kényelmes a mankómra támaszkodva ácsorogni, másrészt meg féltem, hogyha itt kezdünk el beszélgetni róla, összeesik.

 Leültünk a kanapéra. Egy darabig nem szólt semmit, csak nézett ki a fejéből.

- Honor?

- Elmentem, és vettem egy tesztet. – mondta csöndesen. – Pozitív lett. Csak ültem otthon, a fürdőszobában. Vagy egy órán keresztül. Mindenen járt az agyam. Aztán fogtam magam és idejöttem.

Döbbenten néztem rá.

- Joshnak nem is szóltál róla?

- Nem, mert még dolgozott és, valakinek el kellett mondanom. – mondta bűnbánóan. – Azt hittem Logan is itthon van, ne haragudj, hogy most neked kell…

- Ugyan már, Honor, itthon ülök, és filmeket nézek meg eszek, mert jövő hétig mást nem tudok csinálni. Szívesen meghallgatlak, és segítek, amiben tudok.

- Köszönöm. – nézett rám hálásan.

- Igazából, nem értem miért estél így kétségbe. – vallottam be pár perc csend után. – Azt értem, hogy most kezdenél el dolgozni, és Josh-sal is csak nemrég házasodtatok össze, de te is már lassan harminc éves leszel, annyira nem korai a gyerek.

- Ezt tudom, persze. – mondta, mintha ez magától értetődő lenne. – Tudod hányszor jutott már eszembe? Elképzeltem milyen lenne egy gyerekkel az életünk, és szerintem Joshnak se lenne vele baja, bár nem tudom… Szerintem nem. De aztán elvetettem ezt a lehetőséget.

- De miért?

- Mert szörnyű anya lennék. – fakadt ki. – Eddig mindig megszoktam, hogy csak magamról kell gondoskodnom. Nem vagyok ápolónő, és a szüleimet sem kellett ellátnom sose. Josh is ritkán beteg, és ha az is dokihoz megy és kikúrálja magát, sosem kellett bevinnem neki a forró teát, vagy a gyógyszert. Nincsenek olyan ismerőseim, akiknek gyerekük van és vigyáznom kéne rájuk. Semmi közöm a gyerekekhez, még egy hajat se tudok befonni.

- Honor. – csóváltam a fejem. – Figyelj, elmesélek valamit. A barátnőm, aki itt lakik Stars Hollow-ban. Pár hónapja, lassan fél éve házasodott össze a barátjával. 21 évesesek. Elmentek nászútra, és Lane véletlenül teherbe esett. Nagyon megijedt mikor megtudta, ő is pánikba esett, mert ő még csak 21 volt. Semmit nem tudott a gyerekekről, testvére sem volt, és egyik rokona se lakott a közelben. De volt egy-két barátja, köztük én, az anyám, és a mamája, akik sokat segítettek neki, tanácsokkal láttuk el, könyveket olvasott, és 9 hónapja volt mindent kitapasztalni. Nemrég megszülettek az ikrei, és nagyon boldogok. Belerázódtak, simán a szülőségbe és már semmi problémájuk nincs.

  Honor pár percig egy szót sem szólt, csak emésztgette a hallottakat. Aztán végül rám nézett, és ennyit kérdezett:

- Ugye most nem csak kitaláltad, hogy megnyugtass? – Egy kissé elmosolyodott, ebből tudtam, hogy nagyjából visszatért a humorérzéke.

- Elhiheted, hogy nem. – mosolyogtam vissza. – Elvihetlek hozzájuk, igazolhatja ezt neked.

- Nem kell, köszi. – rázta meg a fejét. – És ha nem leszek anyának való? Ha a gyerekem utálni fog?

- Ez biztos nem így lesz. – tettem a vállára a kezem. – És ha az elején mégis lennének nagyobb nehézségeitek, rájöttök, hogy csináljátok jobban. Ráadásul, ha fiad lesz, meg sem kell tanulnod hajat fonni.

  Hálásan nézett rám, majd szorosan megölelt.

- Köszönöm! – hálálkodott. – Azt is, hogy a sógornőm leszel, meg, hogy a barátnőm vagy.

- Nagyon szívesen!

Elengedtük egymást és akkor már könnyes volt a szeme. Talán részben örömkönnyek, részben szomorú könnyek voltak. Nem tudtam eldönteni.

- És még egyszer bocs, hogy csak így rád törtem, meg kiborultam. – szabadkozott, lehajtott fejjel. Sosem láttam még így Honort. Mindig erősnek, elszántnak és vidámnak ismertem, amolyan igazi nőnek. – De ezt az öcsémnek szántam. Viszont rájöttem, hogy te jobb vagy nála ebben. Hiába, hát nőből vagy te is.

- Ez így van. – kacsintottam rá. – És máskor is. Bármikor átjöhetsz, vagy felhívhatsz, rendben?

- Oké. – mosolygott félszegen.

- Nem kérsz egy kis pizzát, vagy valamit inni? – kérdeztem észbe kapva. – Nemrég rendeltem.

- Öö… Nem köszönöm, mennem kell. – mondta, majd felállt az ágyról. – Josh, egy óra múlva hazaér, és… és el kell mondanom neki.

- Ne izgulj, nem lesz semmi baj. – bíztattam, mialatt én is feltápászkodtam. – Szeretitek egymást, úgyhogy minden rendben lesz.

Bólintott majd felvette a kabátját, és elindult kifelé. Utána sántikáltam, hogy kikísérjem.

- Maradj ám, kimegyek egyedül. – legyintett a lábamra nézve. – Szia, Rory! Holnap felhívlak titeket.

- Rendben. – biccentettem. – Szia, Honor!

Becsukta maga mögött az ajtót, én pedig visszabicegtem a szófára, és néhány perc után – amíg megemésztettem a hallottakat, történteket – újra elindítottam a filmet és ott folytattam tevékenységemet ahol abbahagytam. 

(Lorelai)

- Megkapta! – szaladtam be a kávézóba, pár perccel, azután hogy Rory a vonatról felhívott engem. (Vezetni a lába miatt nem tudna még).

- Ki is mit? – nézett ki a konyhából Luke.

- Rory az állást. – zihálva lerogytam a pult bárszékére, és nekiálltam kihámozni magam a kabátomból. – Sikeres volt az interjú. Ünnepek után már dolgozhat is, tehát már jövő héten!

- Na, ez remek! – csapta össze két tenyerét Luke. – Akkor most már jöhet a vacsora?

- Jöhet. – kacsintottam. – Nagyon büszke vagyok rá. Igazi újságíró lesz a lányom. Persze eddig is az volt de, most irodával, számítógéppel, cikkekkel!

- Büszke is lehetsz. – mosolygott vőlegényem miközben letett egy sajtburgert az egyikasztalra. – Én is az vagyok. Holnap mehet a vacsora?

- Megbeszélem velük, és mehet!

- Helyes! Mit kérsz enni?

- Egy sajtburgert, sok krumplival. – vágtam rá, mert az előbb ahogy kivitte a nőnek, azt kívántam meg. – Holnap akkor még vacsi előtt elmegyünk bevásárolni, Aprilnek Karácsonyra, okés?

- Oké. – bólintott. – Szerdán délelőtt 11-kor megyek érte a reptérre.

- Kimennék veled, de szerdán délelőtt megbeszélést tartok a szállóban. – húztam a számat. – De eljöhetnétek ebédelni vele oda, miután lecuccoltatok nálunk. Sookie holnapután úgyis dolgozik egyig, úgyhogy azt csinál, amit csak kérünk.

- Jó ötlet, majd mondom neki. – egyezett bele, majd továbbállt Andrew-hoz, hogy felvegye a rendelését, mert szegény már ott ült mióta bejöttem.

- Itt a sajtburger. – Tette le Ceaser elém a tányért.

- Kösz, Ceaser. – vigyorodtam el, aztán nyomtam egy kis ketchupot a krumplira, és már hozzá is láttam a vacsorámhoz.