11. fejezet 1/2

Sziasztok! Mivel ma már nem igazán tudom tovább írni a fejezetet és a fele amúgy is kész van, gondoltam az első felét felteszem ma.  ;) Remélem örültök :D <3 

Regii

Csak rendhagyóan

(Lorelai)

Másnap reggel mikor csörgött az órám furcsa érzés kerített hatalmába, ahogy körülnézve nem a megszokott hálómban találtam magam. Miután lecsaptam az órát, még pár percig feküdtem a gyönyörű hálóban a kényelmes ágyon. Luke is mocorgott már mellettem.

- Jó reggelt! – adott egy csókot.

- Te is olyan jól aludtál, mint én? – kérdeztem ásítva.

- Határozottan. – felelte kicsit rekedtesen.

- Irtó kényelmes ez az ágy. – nyújtózkodtam egy nagyot majd kiszálltam az ágyból, hogy magamra vegyek valami ruhát, elkészülődjek. A ruháink még bőröndökben voltak, tegnap este már nem volt kedvünk kipakolni mindent, de most már úgy érzem, jobban tettük volna. Összetúrtam mindent mire megtaláltam, a barna felsőmet, meg a fehér szoknyámat.

- Lejössz? Csinálok reggelit. – állt meg az ajtóban Luke. – Megszerettem a konyhát.

- Ezek szerint lett egy versenytársam. – kuncogtam, miközben még mindig a bőröndöket túrtam fel.

- Hát persze. – nevetett Luke, de közben a szemét forgatta. – Szóval jössz?

- Egy perc, csak a barna lakkos csizmámat keresem. – feleltem.

- Ezek szerint lett egy versenytársam. – jegyezte meg Luke, engem idézve, majd otthagyott és lement a konyhába. Végre megtaláltam a csizmámat, és mikor magamra akartam venni, pont csörgött a mobilom. Gyorsan felhúztam mindkét cipzárt és odamentem a telefonért az éjjeliszekrényre. Anyám hívott.

- Szia, anya! – köszöntem neki, mialatt valahogy próbáltam magamra venni, a fehér tavaszi kabátomat.

- Szia, Lorelai. – viszonozta, de gyorsan folytatta is. – Tegnap költöztetek be, igaz?

- Úgy van. – bólintottam és végre sikerült rendesen felvennem a kabátot. – Akartalak is hívni, mert szeretnék tartani egy amolyan „Beköltöztünk!” partit és szeretném, ha ti is eljönnétek. Pénteken tartanánk, így megtarthatjuk a péntek esti vacsit is, csak kicsit rendhagyóan.

- Oh, ez pompásan hangzik. – örvendezett anya.

- Az is lesz. – biztosítottam, majd felkaptam a retikülömet és elindultam Luke után. – Sookie lesz a szakács, és meghívunk még egy-két barátunkat.

- Rendben, hányra menjünk? – kérdezte.

- Hatra. – feleltem.

- Ott leszünk. – ígérte anya. – Na és a ház hogy tetszik?

- Nagyon tetszik mindkettőnknek. – mosolyogtam épp mikor beléptem a konyhába. – Az ágy pedig nagyon kényelmes.

- Ennek örülök. – Úgy hallatszott tényleg boldog. – Akkor pénteken hatkor találkozunk. És üdvözlöm Luke-ot!

- Átadom, szia! – azzal letettük.

- Ki volt az? – kérdezte rögtön Luke.

- Anyám. – válaszoltam és csíptem egy darabot az omlett hozzávalóiból. – Meghívtam a házavató bulira és érdeklődött milyen a ház. Ja és üdvözöl.

- Oh, én is őt. – pislogott Luke.

- Szerintem megkedvelt téged. – ingattam a fejemet. – Vagy egyszerűen csak elfogadott.

- Úgy tűnik, igen. – helyeselt Luke is.

Most hogy így körülnéztem itt, meg is értettem, hogy Luke-nak miért tetszett meg ennyire a konyha. Talán még nekem is kedvem támadna itt egyszer főzni, a környezet miatt.

- Megterítesz?

- Persze. – bólogattam, letettem a táskámat és a tányérok keresésére indultam. Még nagyon új nekem minden…

(Rory)

Ezt a napot kivételesen megkaptuk szabadnapnak, pedig csak a hétvégéket szoktuk. De nem bántam. Délelőtt befejeztem a tegnap félbehagyott cikkemet, együtt ebédeltem a többiekkel, most pedig csak olvasok és zenét hallgatok. Vagyis hallgattam, amíg meg nem csörrent a telefonom. Apa neve villogott a kijelzőn, és akkor eszembe jutott, hogy rég beszéltem vele, ahhoz hogy tudjon a Logan-ügyről meg mindenről, ami mostanában történt.

 Lehalkítottam a zenét és úgy vettem fel a telefont.  

- Apa, szia!

- Szia, Kicsim! Hogy vagy? – érdeklődött.

- Jól, és te? – Tudtam, hogy be kell számolnom neki mindenről. Ez hosszú lesz.

- Megvagyok. – válaszolta. – Gigi éppen iskolában van, úgyhogy gondoltam, most van egy kis időm felhívlak.

- Jól tetted. – bólintottam. – Gigi hogy van? – Miért húzom? Hiszen ez egy jó hír! Csak bűntudatom van, hogy eddig nem mondtam el neki…

- Nagyon jól. – felelte és hallottam a hangján, hogy vigyorog. – Mesélj valamit, rég beszéltünk! Remélem nem zavarlak, tudom, hogy dolgozol.

- Nem, ma éppen szabadságon vagyunk. – hümmögtem. – És igazából én is fel akartalak már hívni, elég sok mindent kell mesélnem.

- Akkor kényelembe helyezkedem. – hülyült apa.

- Igen, jobb, ha leülsz. – helyeseltem.

- Szóval nem jó hírek?

- De, csak meg fogsz döbbenni, úgy érzem. – nyeltem egy nagyon és folytattam. – Az az igazság, hogy egy hetet otthon voltam pár hete és összefutottam Logannel. Elkezdtünk levelezni, aztán egyik este eljött hozzám. Bonyolult, de a lényeg, hogy igent mondtam neki, és hozzá fogok menni.

  Egy tíz másodperces csönd a vonal túlsó végén. Kezdtem megijedni, hogy apa vagy sokkot kapott, vagy szimplán letette.

- Apa? – szólaltam meg én bizonytalanul.

- Váó. – ennyi volt a válasza egyelőre. A kulcsszó az egyelőre.

- Október közepéig még dolgozom, és aztán hazaköltözök. – folytattam. Tudtam, hogy kíváncsi a folytatásra. – Logan már hazaköltözött és mindketten otthon keresünk majd munkát. – Nem mentem bele a költözés dologba, nem tudtam anya mennyit akar elmondani neki majd.

- Hűha, hát ez… - hebegett. – Gratulálok.

- Köszi. – mosolyogtam. – És bocsi, hogy csak most mondtam el, de sok volt a dolgom és még én sem tértem magamhoz.

- Ha szereted őt akkor nincsen semmi baj. – mondta végül apa.

- Szeretem, nagyon szeretem. – bólogattam magabiztosan és ismét feleslegesen.

- Nagyon örülök, azt szeretném, hogy boldog légy. – Ismét mosolygós volt a hangja, és megnyugodtam.

- Köszi, apa. – Én is elmosolyodtam erre. – Most te mesélj nekem, biztos sok minden történt veletek is.

- Hát dőlj hátra, keresek valami izgalmas sztorit. – nevetett a vonal túloldalán, majd nekiállt beszélni Gigiről, és arról miket csinál mostanában, én pedig élvezettel hallgattam.

(Lorelai)

- Szeptemberben szeretnék lefoglalni két szobát, három napra. – mondta Mrs. Silverman a telefonban. Ő a férjével meg a húga a férjével gyakran szállnak meg itt. – Hetedikére, nyolcadikára és kilencedikére.

- Egy pillanat és megnézem. – Legörgettem a gépen a szobafoglalásokat. – Igen van szabad szobánk. Akkor le is foglaltam önöknek három napra

- Remek, köszönöm.

- Viszonthallásra. – Megvártam, míg visszaköszön, aztán letettem a telefont. – Michel! – kiáltottam és alkalmazottam pár perc múlva itt is volt.

- Oui?

- Lejárt az ebéd szüneted. – közöltem vele. – Ezeket felviszem az irodába, aztán haza kell mennem, van még egy csomó elintéznivalóm.

- Hrendben. – bólintott és beállt a helyemre a recepcióhoz én meg fogtam a papírokat és bevittem az irodámba. Kicsit rendet raktam az asztalomon, aztán elköszöntem Micheltől és elindultam haza.

  Furcsa, hogy nem a megszokott úton vezettem, és furcsa hogy most már máshová mentem haza. Luke még nem volt itthon, nem is számítottam rá. Azt mondta csak este jön meg, szóval egyedül álltam neki a pakolásnak. Kipakolni már élvezetesebb volt. Mindennek kitalálni az új helyét, új rendszert kialakítani és rendszerezni mindent, miközben nasizok.

 Már vagy fél órája pakolásztam, mikor valaki csengetett. Hallottam hogy Paul Anka már szalad az ajtóhoz és ugat, és én is felálltam, hogy lemenjek.

- Nyitom! – kiáltottam miközben lesiettem a lépcsőn.

Egyébként is meglepődtem hogy csengettek, de mikor ajtót nyitottam maga volt a megdöbbenés. Christopher állt az ajtóban.

- Oh, Chris. – pislogtam. – Szia!

- Szia! – köszönt vissza, de az arcán nem volt mosoly. – Éppen téged kerestelek.

Úgy tettem mint aki nem vette észre az arcán a grimaszt, és így szóltam:

- Hát akkor gyere beljebb.

Bejött, én pedig becsuktam utána az ajtót. Azt sem tudtam, hogy tudta, hogy itt lakom. Remélem nem megint anyámék kavartak be.

- Szép ház. – Éreztem a hangján, hogy ironizál, de megint nem törődtem vele.

- Köszönöm. – biccentettem. – Miért is kerestél?

- Ma felhívtam Rory-t. – mondta most már felém fordulva. Vártam a folytatásra, de ő ismét azzal foglalkozott, hogy megszemlélje a házat.

- Ez szuper. – jegyeztem meg, éreztetve, hogy várom a többi részletet. Nem értette. – Ezért jöttél ide, hogy ezt elmond? Mert elég lett volna ha felhívsz, sőt ezt be se kell jelenteni.

- Felteszem, tudtad, hogy Logannek igent mondott. – megint rám nézett, és összefonta a karját.

- Neem, most hallom először. – forgattam a szemem. Ha már ő ironizál, akkor én miért ne?  - Padlót fogtam.

- És mégis miért nem hívtál fel, hogy ezt elmond nekem?? – jött a számonkérés.

- Mert az anyja vagyok, és nem a hírverője. – feleltem egyszerűen. – Úgy gondoltam, hogy felnőtt nő, és az ő dolga elmesélni annak akinek akarja.

- Ne próbáld ezt bemesélni nekem. – húzta össze a szemét. – Szándékosan kihagynál az életetekből. Direkt nem beszélsz nekem semmiről, direkt nem hívsz fel. Ismerlek, Lor tudom mit miért teszel.

- Itt nincs már olyan, hogy életünk. – mondtam neki. – Itt egyedül Rory életének vagy már része.

- Valóban?

- Igen, mert nem tudom észrevetted-e, valahányszor csak felbukkantál, mindig galibát okoztál és hagytál magad után. – vágtam a fejéhez, ha már elkezdte felemelni a hangját. – Luke-kal nagyon jól megvagyunk, és véletlenül se szeretném, hogy ez megváltozzon.

- Ez nem rólad szól, hanem Roryról, aki ha tetszik, ha nem a közös gyerekünk. – vágott vissza. – És a gyerekem anyjától elvárnám, hogy értesítsen olyan nagy dolgokról, minthogy a lányom kihez megy hozzá.

- Rory már nem gyerek, Christopher. – ráztam a fejem. – Rory már maga hozza a döntéseit, és akkor számol be neked a dolgairól, amikor ő akar. Én nem kürtölök szét semmit.

- Szóval ezentúl ez lesz? – szusszantotta mérgesen. – Nem hívsz fel többé, csak Roryval fogok beszélni, és kihagysz az életedből? Azt se mondtad meg hogy itt élsz!

- Tegnap költöztünk be! – válaszoltam hozzá hasonló hangnemmel. – De nyilván kiderítetted anélkül is hogy felhívtalak volna, nem?

- Nem így volt. – tiltakozott. – Elmentem a házatokhoz, vagyis most már a régi házatokhoz. Bekopogtam és ki nyitott ajtót? Logan. Ő mondta el nekem azt, hogy te meg az a vőlegényed itt éltek most már és azt is, hogy Rory meg ő ott fognak majd élni ahol ti régen. Ezt sem tudtam, Rory se és te sem avattál be ebbe sem.

- Azért mert semmi közöd hozzá. – kiáltottam el magam végül. – Attól, hogy pár hónapig házasok voltunk és van egy közös gyerekünk, még nem jelenti, hogy közöd van ahhoz hogy én hová költözök és mit csinálok. Ettől függetlenül elmondtam volna, hogy tudjál róla, de neked egyedül Rory életéhez van közöd és bármennyire is hasonlítunk Rory élete nem az enyém.

- Rendben, felfogtam. – morogta, majd öles léptekkel az ajtóhoz meg és kiviharzott rajta.

Nagyot sóhajtottam és nekitámaszkodtam a komódnak. Mára is megvolt a dráma… pompás.

*

  Nagyjából mindent kipakoltam, most már csak pár új cuccot kéne beszereznünk majd Luke-kal. Növényeket, és le akarom cserélni a képeket, mert túl csicsásak és nem személyesek. Magunkról akarok kirakni a falra fotókat, a családról, hogy otthonosabb legyen.

 - Lorelai! – kiáltott fel az emeletre Luke.

- Szia, szívem! – kiáltottam le és felkészültem rá, hogy mindent elmondjak neki. Le is mentem hozzá. A lépcső alatt értem el őt. Csókot váltottunk aztán belekezdtem:

- El kell mondanom valamit. – Nem így akartam kezdeni, de mindegy. – Egy dolgot, ami borzasztóan felhúzott ma délután és nem szeretném, hogy azt hidd eltitkolom, viszont nincs sok jelentősége.

- Igen? – ösztönzött folytatásra Luke.

- Christopher ma ellátogatott ide. – mondtam. – Fel volt háborodva, hogy nem hívtam a Rory-Logan ügy miatt, meg amiatt sem hogy ideköltöztünk. Elég mérges volt, veszekedtünk, elmagyaráztam neki, hogy nincs köze az én életemhez, csak Roryéhoz, aztán elment.

- Hát, jó hogy elmondtad egy részről. – morogta Luke. – Másrészről pedig nem, mert most én is dühös lettem.

- Felesleges, elintéztem. – nyugtattam meg. – Többet nem fog emiatt zaklatni.

- Ha nem tudta, hogy itt lakunk, hogy jött ide?

- Elment a régi házunkba, mert engem keresett, hogy a szememre hányja, nem szóltam Roryék eljegyzéséről és Logant találta ott. – magyaráztam. – Logan mondta meg neki a címünket.

- Hát ez szuper.

- Logan nem tehet róla. – védem meg.

- Tudom, persze. – legyintett Luke.

- Hagyjuk is ezt a témát, rendben? – dörzsölgettem meg a karját. – Nem azért mondtam el, hogy bosszankodj miatta. Ezt nem akartam.

- Persze, nem… jó hogy nem titkoltad el. – mosolyodott el.

- Nem lett volna rá okom. – viszonoztam a mosolyát. – Viszont éhen halok, és mindjárt indulnunk kell Loganhez vacsorázni, szóval öltözz át.

- Rendben. – adott egy puszit, majd felsietett az emeletre én pedig leültem a nappaliba és a magazinomat olvasgattam, tudván, hogy az este még hátra van.

  Luke pár perc múlva ismét lejött és annyiban változott, hogy kockás ing helyet azt a kéket vette fel, amit nemrég vettem neki, és megfésülködött. Megjegyeztem, hogy jó az ízlésem, aztán kimentünk a kocsihoz. A Jeep-emmel mentünk, fölösleges lett volna Luke hatalmas furgonját használni.

  Furcsa érzés volt vendégként jönni, a házhoz ahol sokáig Roryval laktunk. Most mégis ez a helyzet. Logan, már akkor ajtót nyitott, mikor a kocsiból szálltunk ki, és a tornácon várt minket.

- Hallottam a kocsit. – mondta mosolyogva. – Gyertek be!

Követtük Logant befelé. A ház igazából egy nap alatt nem sok változáson esett keresztül, csak Logan képei és tárgyai álltak a kandalló meg a komódok tetején.

- A vacsora milánói makaróni lesz, azt már régen csináltam. – közölte Logan miközben leültünk a nappaliban. Egyre furcsább érzés itt ülni. Itt ülni, úgy hogy már nem is lakom itt.

- Az szuper lesz. – bólintott Luke.

- Igen, jó illata van. –helyeseltem észbe kapva.

- Viszont még nincs kész, szóval míg várunk, hozhatok valamit inni? – kérdezte Logan udvariasan. – Egy csomó mindent vettem.

- Martinid is van? – érdeklődtem vigyorogva.

- Még szép. – kacsintott Logan. – Neked Luke?

- Én csak sört kérek. – válaszolta a vőlegényem. Nem lepődtem meg, de nyilván ő sem a Martinin.

- Már hozom is. – fordult Logan és ment ki a konyhába. – Tehetek olívát a martinibe, Lorelai? – kiáltott még vissza.

- Jöhet! – feleltem. Ő is eléggé ismert ahhoz, hogy tudja hogy iszom a Martinit.

- Furcsa itt ülni, igaz? – tette a combomra a kezét Luke, mintha vigasztalni akarna.

- Nagyon. – sóhajtottam. – Nem tudok mit kezdeni ezzel a helyzettel.

- Nem is kell vele kezdeni semmit, majd megszokjuk. – bíztatott Luke. – Ne ess kétségbe.

- Jó. – hálásan rámosolyogtam és adtam neki egy gyors csókot.

Logan is visszatért a tálcával, rajta három pohárral. A Martinis pohár új volt, ahol a söröskorsó is. Logan vásárolt pár cuccot tényleg.

- Jaj, Loralai, Rory apja keresett téged itt. – Ült le Logan a fotelbe a saját Martinijével. – Gondolom nem tudta, hogy én lakom itt most már, de megtalált, ugye? Jól adtam meg a címet?

- De még mennyire hogy megtalált. – feleltem savanyúan.

- Nem kellemes dolog miatt keresett. – Ez kijelentésnek hangzott. – Ne haragudj, ha beletiportam valamibe.

- Te nem tehetsz róla. – mosolyogtam rá. – Különben is, ő az apósod lesz, semmi oka, hogy rossz kapcsolatod legyen vele. Jól tetted, hogy megadtad a címet. A többiről már nem tehetsz.

- Próbáltam vele csiszolni a kapcsolatomat, de nem akart bejönni. – hümmögött Logan. – Össze volt zavarodva, ami érthető, és azt mondta sürgős dolga van, úgyhogy…

- Na, igen, most így ennyi tellett tőle. – forgattam a szemem. – Semmi baja veled, hidd el, csak kicsit megkavarodtak a dolgok.

- De azért minden rendben? – ráncolta a homlokát Logan.

- Persze. – bólogattam miután felhajtottam a Martinim felét.

- Akkor jó. – Elhitte nekem. – Pillanat megnézem a vacsorát. – azzal újra felállt és kisietett a szobából.

Lukera néztem, aki a söröskorsóját bámulta, majd ivott belőle. Kezdtem újra felhúzni magam. Még csak az hiányzik, hogy Christopher megint mindent tönkretegyen. Most sínen van minden, és nem szeretném még egyszer félresiklani, látni mindezt.

(Rory)

- Szóval apa megint szerepelt. – forgattam a szemem hitetlenkedve. Nem akartam elhinni amit anya mond. Álmomban sem hittem volna, hogy ennyire kiakad és felhúzza magát rajta.

- Ahogy mondod. – sóhajtott anya. – És Luke-nak érzem, hogy nyomja a lelkét, nem akarom, hogy többet idejöjjön. Nem akarom többé látni se.

- Ezt megértem. – húztam a számat. – Amúgy miért vagy fent ilyen korán.

- Luke fél ötre állította az óráját, mert jöttek a kávézóba a szállítók és felébredtem rá. – magyarázta. – rendszerint vissza szoktam aludni utána, és durmolok még két órát, de most valahogy nem ment, szóval elkészülődtem, ittam kávét és gondoltam felhívlak.

- Világos. – hümmögtem, miközben becopfoztam a hajamat. – Ja és amúgy milyen érzés új helyen lakni?

- A ház szép és kényelmes a franciaágy. – válaszolta lelkesen.

- Az jó pont. – bólogattam, és igyekeztem fél kézzel belebújni a dzsekimbe. – És a vacsi szerdán milyen volt Logannel?

- Logan jól főz, ezért már érdemes megtartanod. – kuncogott. – De furcsa érzés volt visszamenni a régi házba.

- Ez érthető. – mondtam együtt érzően. – Majd elmúlik ám idővel. Főleg ha már én is ott leszek.

- Az biztos. – értett egyet. – hiányzol.

- Te is nekem. – biggyesztettem le az ajkam. – És ráadásul mennem is kéne, este felhívlak és mesélsz bővebben a vacsiról. –tettem hozzá sajnálkozva.

- Rendben, én is iszok még egy kávét aztán kezdődhet a nap. – nevetett. – Szia, Kicsim!

- Szia anya!

Gyorsan felkaptam a cipőmel, vállamra vettem a táskámat, és kiléptem az ajtón. Siettem, hogy elérjem a buszt (Tisztára mintha megint a Chilton-ba járnék. Akkor kellett buszra rohannom.) aztán ahogy anya mondta: „Kezdődhet a nap!”