Welcome!

Sziasztok! Sok fanficet írtam már eddig, sok blogom van. Oldalt mindegyik bannerjára rákattolhattok és megnézhetitek őket. Volt már dolgom Twilighttal, RobStennel, vámpírokkal, és most egy egészen új, misztikumtól eltérő, mégis a kedvenceim közé tartozó történethez írok fanfictiont. Remélem tetszik, és komiztok! :))
Facebook oldal: http://www.facebook.com/pages/Live-your-Dream-Gilmore-Girls/280184078756404?bookmark_t=page
Lájkold! ;)

2011. szeptember 10., szombat

8. fejezet 1/2

Hy!! Tudom, hogy mostanában nem volt friss, de elkezdődött a suli, és szét vagyok esve, ezért rakom fel ezt is két részben. :// :)) Remélem azért örültök és írtok komikat!! :$ :))


Tánc az ördöggel...

(Lorelai)



A szemem könnybe lábadt, mikor láttam eltűnni Rory-t a szemem elől, és tudatosult bennem, hogy megint hónapokig nem látom majd. És ráadásul jegygyűrű csillogott az ujján. Luke Átkarolta a derekamat és magához húzott, hogy adhasson a fejemre egy puszit, aztán elindultunk.

- Köszönöm, hogy önök voltak olyan jók és elfogadták a dolgot. – szólalt meg hirtelen Logan. Ahogy ránéztem láttam, hogy tényleg nagyon hálás nekünk, nyilván mi vagyunk az egyetlen szülők akikre számíthatnak. Az ő apja gondolom, nem volt valami kedves, szokás szerint.

- Persze! – mosolyogtam rá. – Apád hogy fogadta?

Minden vidámság nélkül nevetett.

- Ahogy szokta a magánügyeimet. – morogta, de mikor látta, hogy folytatást remélek, folytatta is. – Kissé mérges lett, és mondjuk, úgy hogy nem örült.

- Nem örült? – húzta fel Luke a szemöldökét. – Ennyire próbál beleszólni az életedbe.

- Igen. – sóhajtotta. – De már kezdem megszokni, hogy nem érdekli, én mit akarok.

- Csakhogy ez nem így megy. – szóltam közbe. – Lehet, hogy mielőtt bármit csinálsz le kéne ülnöd, beszélni az apáddal, hátha ha szépen megbeszélitek, kicsit… öhm… normálisabb lenne?

- Megpróbálhatnám, de nem fűzök hozzá sok reményt. – sóhajtotta. – De nekem most mennem kell, még van egy kis dolgom…

- Persze, még találkozunk. – mosolyogtam rá, miközben kezet fogott Luke-kal.

- Még egyszer kösz mindent! – Azzal már sietett is a kijárat felé. Valahol sajnáltam őt a szülei miatt. Azt hittem, mindig, hogy az én szüleimnél nincs rosszabb, de a Logan-hez képest én még szerencsésnek mondhatom magam. Szörnyá lehet, hogy ennyire nem értik meg őt. Emlékszem mikor Marta’s Vinard-ra hívott el bennünket, és az apja hogy kiabált vele. Eszembe jutott a párbeszédünk:

- Sajnálom. – Nézett rám Logan meggyötört szemekkel.

- Ugyan semmi baj. – legyintettem. Igyekeztem mutatni, hogy tényleg nem érint a dolog, de nem jött össze. – Nálam jobban senki nem érti meg a családi viszályokat.

 Amikor a következő pillanatban újra a szemembe nézett, láttam mennyire szüksége lenne, most egy kis segítségre, valamire, ami megakadályozza a jövő alakulását, és én próbáltam valamit tenni, de csak álltam ott és néztem, amíg Rory ki nem lépett az ajtón mellettem.

- Hahó Lorelai. – integetett a szemem előtt Luke.

Gyorsan pislogtam egyet-kettőt és ránéztem.

- Tessék?

- Azt kérdeztem megiszunk-e itt a büfében egy kávét. – ismételte meg a kérdését Luke. – Annyira még van időm, Ceasar is ki tud nyitni helyettem.

- Áh, jó lenne, de anyám ma mutatja meg a termet, ahol az esküvőt tartjuk majd. – ráztam a fejem, és zsebkendő után kutakodtam a táskámban, de persze minden volt benne. – Megbeszéltük, hogy nyolc után találkozunk, és már így is negyed kilenc lesz.

- Héj. – Vőlegényem felém nyújtott egy tízes csomag zsebkendőt.

- Oh, kösz. – átvettem tőle és kihúztam belőle egyet, hogy kifújjam az orromat.

- Menjek veled? – kérdezte Luke, és a válasz, ami legelőször a nyelvemen volt nemleges lett volna, ugyanis sosem szerettem kitenni a szüleim féle Gilmore világnak, de aztán rájöttem, hogy nagyobb szükségem van a társaságára, mint hittem. És különben is anya jobban díjazná, ha ő is ott lenne.

- Az jó lenne. – mosolyogtam rá, és vissza akartam adni neki a csomagot. – De csak ha nem gond…

- Dehogy gond. – vágta rá. – Az pedig maradjon nálad. – tanácsolta. – Hátha még szükséged lesz rá.

Megint a vesémbe látott.

- Köszönöm Luke! – szorosan megöleltem, és megint a könnyeimmel küszködtem. Ő is tudta, hogy nem a zsepiért hálálkodok. Hanem azért, amiért itt van velem, most amikor nagyon egyedül érezném magam, és mert vigyáz rám, és velem marad, mert mindig is szükségem lesz rá.

- Szívesen Lorelai. – simogatta meg a hátamat. és adott egy puszit az arcomra. – Na gyere menjünk, Emily nem szeret várni.

- Nekem mondod? – grimaszoltam, aztán átkarolta a vállamat és így mentünk ki a reptér óriási üveg ajtaján. Már előre felkészültem rá, hogy elő kell adnom a Logan-Rory dolgot Emily Gilmore-nak.



(Rory)



Felszálltam a gépre. De miért? Nem! Nem jó a kérdés. Azt tudom, hogy miért. Azért mert tudósítani fogok ahogy az majdnem egész nyáron át tettem. De akkor mit kéne inkább kérdeznem? Talán azt hogy: Hogy tudtam felszállni a gépre? Na, igen, ez az a kérdés, amire nincs válasz, éppen ezért a helyes kérdés. Nem tudom, hogy voltam arra képes, hogy elsétáljak Logan-től, a jövőmtől, anyámtól és Luke-tól. Ez nem én vagyok. Fogalmam sincs hogy csináltam, de még mindig nem tudtam abbahagyni a pityergést. Mint egy roncs úgy éreztem magam. Úgy éreztem azonnal fel kéne pattannom, és amíg még a földön vagyunk, leszállni, és addig rohanni, míg újra Logan karjai közt nem lehetek, vagy amíg újra nem hallom anya vicceit, vagy Luke morgós hangját.

- Valami… baj van? – Nem is vettem észre hogy valaki leült mellém, csak amikor ezt kérdezte. Felnéztem rá, és amennyire a könnyeimtől láttam, nagyjából harminc év körüli szőke hajú barna szemű lány volt a hang tulajdonosa, és pár perc múlva, fel is ismertem az illetőt, de nem mertem rákérdezni, hogy ő-e az, hátha csak nagyon hasonlít rá. De ő megelőzött.

- Rory? – kerekedtek el a szemei, aztán összeráncolta a homlokát.

- Lindsay? – pislogtam és még a sírás is abbamaradt a döbbenettől. Megtörölgettem a szemem, hogy jobban lássam az arcát. – Te jó ég, milyen rég láttalak.

- Igen, és akkor sem a legjobb helyzetben. – jegyezte meg, de nem volt ellenséges, csak természetes. – Baj van?

- Áh, csak a búcsú. – legyintettem. – Figyelj Lindsay, sajnálom, ami akkoriban történt, hidd el nem vagyok rá büszke és ha most újra ott tartanánk, nem tenném ezt.

- Rory. – állított le, miközben becsatoltuk az öveinket. – Ezer éve volt, még mindketten gyerekek voltunk, és nagyon fiatalok. Én és Dean még nem álltunk készen egy komoly házasságra, elhamarkodottan vágtunk bele. Azóta én is találtam magamnak valakit, aki igazán szeret és akivel nagyon boldogabb vagyok, boldogabb mint Dean-nel.

- Oh. – Megkönnyebbültem. – Hát ezt örömmel hallom, és ami azt illeti és is mással vagyok együtt… És én is boldog vagyok. Én is elhamarkodott voltam.

- Ami volt elmúlt, Rory. – vont vállat Lindsay. – Látom, hogy nem kis jövőnek néztek elébe. – mutatott az ujjamra, amin a gyűrűm csillogott.

- Ó, igen… - elpirultam egy kicsit, éreztem, hogy ég az arcom.

- Gratulálok! – mosolyodott el őszintén. Lelkiismeret furdalásom támadt, amiért, ilyen jó hozzám, holott nem éppen jó dolog volt amit tettem vele, és most így meg tud bocsátani nekem.

- Köszönöm!

Amíg felszállt a gép nem beszélgettünk, utána pedig nem sokkal elbóbiskoltam. Amit álmodtam, az pedig maga volt a valóság. Az emlékek, amik régebben történtek, úgy törtek fel belőlem, mint forrásból a víz. Csak úgy pörögtek előttem az emlékképek. Amikor Logannel először találkoztunk, amikor először titkoltuk, mit érzünk egymás iránt, és amikor elvitt magával az Élet-Halál brigád egyik akciójára, az erdőbe, ahol leugrottunk arról a 7 méter magas emelvényről egymás kezét fogva. A következő kép, az volt, mikor a nagyiék partiján csókolóztam vele, majd amikor bemászott az ablakomon, hogy később együtt szeretkezhessünk, először. Elmentem hozzá, hogy fejezzük be mire ő felajánlotta, hogy legyünk barát és barátnő, majd a nagyiék vacsorája, folytatásként pedig a vacsoráink kettesben, az éjszakák, a sok beszélgetés, a hülyülés a bulizások, az összeköltözés, majd a viszontlátás örömei az elutazása után, egészen a diplomaosztó partiig ahol megkérte a kezemet, majd az udvari szónoklata terveiről, aztán a diplomaosztó, ahol visszaadtam neki a gyűrűt. Ez után jöttek a pár napja átélt emlékeim. Olyan intenzíven törtek elő, hogy mikor felébredtem kis híján elsírtam magam – újra – a gondolattól, hogy még mindig a repülőn ülök és csak illúzió volt az egész.



(Lorelai)



Sóhajtva fordultam be anyám házának felhajtójára tudván, hogy most jön a mesedélután, vagy inkább mesedélelőtt. Mindent tudni akar majd Rory-ékról, Logan-ről, az eljegyzésről, a házasságról, mindenről. Mire kiszálltunk a kocsiból, és lezártam, Emily Gilmore már a nagy faajtó előtt ácsorgott, egy halvány mosollyal.

- Szervusztok! – üdvözölt minket. – Maga is velünk tart Luke?

- Tudnom kell hol tartjuk majd a partit. – felelte nemes egyszerűséggel Luke.

- Van beleszólása. – tettem hozzá még, aztán követtük anyámat az óriási fekete tank felé. Szokás szerint én ültem az anyós ülésre, Luke pedig hátra. nem tudom valamiért mindig halálfélelmem van ebben a kocsiban…

- Rory felszállt a gépre? – kérdezte, sebességbe téve a kocsit. – Minden rendben?

- Persze minden rendben. – bólogattam, de egyelőre csak ennyit mondtam, gondoltam majd később avatom be a részletekbe. – Fájó volt a búcsúzás, szokás szerint, de ettől függetlenül minden oké volt vele igen, sőt több is mint oké, bár…

- Lorelai jól vagy? – kérdezte anyám homlokráncolva. A fene ez feltűnő volt, már megint fecsegtem!

- Persze, csak aa… reggeli kávé hatása. – improvizáltam. Nem tudom miért halogattam elárulni a Logan-Rory ügyet, de mindent mindig halogatok, ha anyámról van szó. Automatikusan… ijesztő.  

- Értem. – hümmögte anya. – Én is ki akartam menni a reptérre, hogy elköszönhessek, de az az agyalágyult szobalány elfelejtet felébreszteni, pedig határozottan kértem rá, hogy keltsen fel.

- Próbáltad már az ébresztőórát? – kérdeztem és éreztem ahol felszalad a szemöldököm. – Praktikus darab és végtelenül megbízható.

- Szokás szerint mindenből viccet csinálsz. – sóhajtotta. – A meghívókat ezután készítitek el, igaz?

- Igen. – bólintottam. – Ahogy láttuk a termet és meg lesz a cím, postázom is őket.

- Rendben van.

Pár perc múlva lefordultunk egy utcácskába és anya lefékezett egy csinos kis épület előtt, majd kiszálltunk, és ő bevezetett. Elmondta a portásnak-aki mellesleg szerintem nem rendelkezett túl nagy IQ-val – hogy melyik termet keressük, majd amikor eligazítást kaptunk róla, követtük őt a folyosón át.

- Ez lenne az. – lökte be a kétszárnyú ajtót. Egy nagy terem tárul a szemünk elé, pont akkora amekkorára szükségünk volt. A falak fehérek voltak, mint minden más, így kedvünk szerint díszíthetünk majd, plusz ide egész StarsHollow kényelmesen beférne.

- Tökéletes lesz, szerintem. – vélekedett Luke.

- Igen, igazán szuper anya. – bólintottam hálásan nézve rá. – Köszönjük.

- Nagyon szívesen. – biccentett anya.

- Figyelj… - kezdtem. – Luke-kal beszélgettünk róla és örülnénk, ha te szerveznéd a díszítést. Te sok party-t szerveztél, értesz hozzá. Megadom a színeket.

Egy boldog mosoly terülsz szét az arcán.

- Örömmel. – felelte ugyanolyan boldogan.

- Köszönjük szépen. – előzött meg Luke. – Sok mindennel kell foglalkoznunk, és…

- Persze, megértem. – bólogatott anya. -  Szóval akkor jó lesz a terem.

- Megfelel igen. – helyeseltem. Rábólintott és becsukta az ajtót.

- Merre találom itt a mosdót? – kérdezte Luke kissé zavartan.

- Itt a folyosó végén. – mutatott az említett irányba anyám. – Meg fogja találni.

- Köszönöm. – azzal leendő férjem, elment a WC-k irányába. Nagyot sóhajtottam: Tudtam, hogy itt az idő elmondani neki.

- Anya… - kezdtem. – Logan eljött múlt éjjel Roryhoz.

- Tessék? – nézett nagyot anya. – És ezt csak úgy mondod, Lorelai?

- Nem, anya hadd fejezzem be. – kértem, felemelve a kezem, hogy maradjon csendben. – Nem tudom, hogy történt igazándiból, de Logan bemászott hozzá, és beszélgettek, majd Logan hirtelen el akart menni, gondolom hülyén, érezte magát a történtek után, nem tudom, és Rory, végül is azt mondta, hogy hozzá megy!

- Lorelai… - suttogta elhűlve anyám.

- Igen, úgyhogy Rory télen jön haza, akkor fognak összeköltözni, és Rory fel fog mondani, Logan már megtette. – folytattam. – Mindketten itteni állás után néznek, és itt fognak maradni a közelünkben.

- Te jó ég! – pislogott. – Uram isten! Hiszen ez… ez… szóhoz sem jutok! Hozzá fog menni? Rory hozzámegy Loganhez?

- Igen hozzámegy. – bólintotta egy apró mosollyal. – még nem tervezték be az esküvőt, de nyilván valamikor a miénk után lesz.

- Szent ég! – Anyámnak ez már a mai harmadig imája. – Ez nagyon jó hír, majd felhívom és gratulálok neki…

- Anya, kérlek, ne rohand le, jó? – csillapítottam le. Megint túl lelkes volt. Fogadjunk már azt is elképzelte milyen gyerekeik lesznek. – Rory még kissé össze van zavarodva, még kicsit meg kell nyugodnia. – Nyugodtan felhívhatod, hogy mi újság, de majd ha ő el akarja újságolni, akkor, elmondja. Nem kell azt hinnie, hogy telekürtölöm vele az egész várost.

- Miért? A nagyanyja vagyok!

- Jól tudom, de várj még vele, rendben? – könyörögtem. – Most hagyni kell őt… kicsit gondolkodni.

- Nem fog visszalépni ugye?

- Az kizárt, de túl sok ez neki egyszerre. – magyaráztam. – A munka, Logan, a jövője… Sok gondolkodnivalója akadt, és lehet, hogy ő fog felhívni titeket, ha leszállt, de ne rohand le jó. És ne kiáltsd világgá, jó?

- Apádnak azért elmondhatom? – húzta fel a szemöldökét.

- Hát persze csak, a szomszédnak ne, főleg annak ,ne aki pletykás.

Anyám csak a szemét forgatta, majd pár perc hallgatás után réám nézett.

- És te, mit szólsz ehhez az ügyhöz?

2 megjegyzés:

  1. Szia! :)
    Nagyon nagyon jó lett! :)
    Várom a folytatást. :)
    Puszi! :)

    VálaszTörlés
  2. Hello!
    Mikor jön az új fejezet mert már nagyon várom.
    puszi :)

    VálaszTörlés