Lorelai
Egy csörgésre keltem fel. A világ legidegesítőbb hangjára. A fejemre húztam a takarót, remélve hogy így aludhatok még pár percet. Még egy csörgés. Luke mocorogni kezdett mellettem, én pedig nyújtózkodtam egyet. Újabb csörgés.
- Kelni kéne. - morogta Luke én pedig nyöszörögve nyomtam le az ébresztőt és másztam ki a kényelmes ágyból. Ásítozva csoszogtam el a fürdőszobáig, hogy kicsit felébresszem magam, egy frissítő hideg vizes arcmosással. Mire visszatértem, hogy átöltözzek, Luke már javában készülődött. Éppen az ingjét igyekezett begombolni. elmosolyodtam és kitártam a szekrényajtót, hogy én is keressek magamnak valami ruhát.
Boldog vagyok, hogy újra együtt vagyunk Luke - kal. Hiányzott ez az együtt alvás, az éjszakák és minden. Az hogy reggel reggelit készít nekem lent a konyhában. Még mindig nagyon hálás lehetek, azért amit értem és Rory-ért tett, főleg azért a buliért, amit a lányomnak csinált.
És igen, nem felhőtlen a vidámságom. Rory, már több mint egy hónapja hogy elutazott. Minden este beszélünk telefonon, sőt ha ráér napközben is felhív. néha írogatunk egymásnak e-maileket, és üzeneteket a telefonon, de attól még hiányzik. Azt gondoltam, hogy könnyebb lesz, hiszen, amikor a Yale- re járt akkor is sokat voltunk, távolt, valamikor a hétvégékre se jött haza, de ez más. Más hogy tudom, hogy nem utazhatok hozzá akármikor, ha baj van, hogy fogalmam sincs, mikor látom újra. Még annál is rosszabb mikor hónapokig nem beszéltünk egymással, pedig most beszélünk rendszeresen. Még sosem voltam mérföldekre tőle.
Felvettem egy rózsaszín inget, egy farmerrel, meg egy magsarkú szandállal. Igaz hogy már ősz eleje van, de még mindig egészen kellemes az idő.
- Itthon kérsz reggelit, vagy találkozzunk a kávézóban? - kérdezte Luke, miután felkaptam a táskámat és együtt elindultunk le a földszintre.
- Áh, későbbre állítottam az órát, mert tegnap este sokáig nem tudtam elaludni, úgyhogy, nincs időm rendes reggelire. - mondtam sajnálkozva. máskor mindig hatkor kelünk, és így Luke még simán tud csinálni valami kaját, vagy itthon, vagy a kávézóban. - Majd ha lesz egy kis szünetem a szállóban, beugrok kávéért meg valami ennivalóért.
- Te vagy a tártulajdonos, akkor van szüneted, amikor akarod. - mutatott rá Luke, de csak megráztam a fejem.
- Nem-nem. - kuncogtam az ujjamat mozgatva jobbra, balra, a szeme előtt. - Ha sok a vendég mindenhol be kell segítenem egy kicsit, aztán meg, ha Michel valami rejtélyes "Michel- baj"-t akkor is be kell állnom a helyére.
- Meg akarom én ezt érteni? - grimaszolt Luke, ahogy szokott.
- Michel-nek nagyon ritka problémái vannak. - meséltem, miközben felnyaláboltam a kulcscsomómat, meg a slusszkulcsot, és kimentünk a kocsikhoz. - Egyszer egy Sookie legyőzte Szkanderben, és akkor is és az óta folyamatosan, érzéken a jobb kezére. egyik nap, kihagyta a szokásos diétás reggelijét, és egész álló nap haldokolt nekem kellett beállnom a pultba. Jaj, a múltkor pedig, szentül hitte, hogy elkapott Papa-tól a kutyájától, egy kutyáról emberre terjedő betegségest, és egész nap orvosok után kajtatott, és hiába közölte vele az összes hogy makkegészséges, ő azért állította, hogy súlyos baja van, úgyhogy még két napig vitaminokon élt.
- Jézus. - forgatta a szemét a leendő férjem, miután megálltunk az udvaron. - Ezek után nem csodálkozom, hogy még mindig nincs senkije.
- Én sose csodálkoztam. - heherésztem, aztán egy gyors csókot váltottunk. - akkor menjünk, majd találkozunk a kávézóban!
- Rendben, szia! - Luke intett egyet, aztán mindketten beszálltunk a kocsinkba és elhajtottunk a ház elől.
Luke-kal úgy terveztük, hogy amikor Rory-nak még az ősz folyamán lesz egy jó hosszú szünete egészen karácson utánig, akkor tarjuk meg az esküvőt, és úgy terveztük, hogy ez a nap december 1- jén lesz. Már mindent megterveztünk, Sookie is boldog volt, hogy sütheti majd a tortát, a pap is be tudott aznapra iktatni minket, a templomba, és egy szép étterem felajánlotta az egyik termét is a bulira. Minden jónak tűnt eddig.
Csörgött a telefonom, és csak nagy nehezen tudtam előhalászni, a retikülömből, mivel az útra is figyelnem kellett.
- Halló? - vettem fel rá se nézve a kijelzőre. Rosszul tettem, mert így nem tudtam felkészülni.
- Lorelai itt az anyád. - igen Emily Gilmore-ra mindig jobb felkészülni. - Remélem nem felejtetted el, hogy ma jössz vacsorára!
- Mikor felejtettem el a péntek esti vacsit anya? - sóhajtottam föl. Lehetetlen elfelejteni őket, és nem mindig, jó értelemben. - Szerintem soha.
- Ki tudja, mivel foglalatoskodsz mostanában. - mondta. - Előző héten nem jöttél, csak azért hívlak, hogy most számíthatok-e rátok?
- Akkor is már 3 nappal előtte szóltam, hogy nem érek rá. - ráztam a fejem. - De... Vigyem Luke -ot is?
- miért, netán baj? - kérdezte, kissé furcsán.
- Nem, dehogy is. - a hangom egy oktávval feljebb csúszott. - Csak lehet, hogy kicsit előbb kellett volna szólnod, hogy Luke úgy tervezhesse a napját.
- Ilyen sűrű a programja? - úgy hangzott kételkedik.
- Van egy kávézója rémlik? - segítettem a memóriájának. - Meg egy lánya is.
- Igaz... - bosszús hangon válaszolt. - Azért kérdezd, meg hogy tud-e jönni.
- Rendben, megkérdezem. - bólintottam. - Van még valami, mert éppen vezetek?
- Nem csak ennyit szerettem volna. - felelte az anyám. - Akkor várunk benneteket, vagy csak téged.
- A vacsorán találkozunk. - Azzal letettük.
Eddig sosem ragaszkodott Luke-hoz. Mi történt hirtelen, hogy ennyire el akarja hívni, vacsorázni. Luke repesni fog az örömtől, hogy elmondom ezt neki, már előre látom.
Ráhajtottam a szálló felé vezető egysávos útra, amin, mint mindig, most is csak én mentem, azt hiszem egyszer kellett félremennem, hogy elmehessünk egymás mellett egy másik kocsival.
Kiszálltam a kocsiból, és besiettem a szállóba. Michel már a pult mögött állt, és éppen egy családnak adta oda a kulcsait. Úgy tűnik, jól van.
- Jó napot! - mosolyogtam rá, a családra mikor elmentem mellettük. - Szia, Michel.
- Lohrerai. - biccentett, felém, miközben beütött valamit a számítógépbe.
- Minden, oké? - érdeklődtem.
- Mindén leszhámítva Sookie-t. - mondta merő nyugalommal. Kikerekedtek a szemeim.
- Mi van Sookie-val? - kaptam a szaván.
- Shemmi kohmoly, sak nehezen bíhr a nagy asával. - közölte. - Lassítja á fhőzésben, és elég kimehrült, és düös.
Megkönnyebbülve felsóhajtottam. A szokásos Sookie-probléma.
- Megnézem. - bólogattam és letéve a táskámat bementem a konyhába, a társtulajdonosomhoz, aki éppen pihegve rogyott le egy székre. Odamentem hozzá, miután mindenkit köszöntöttem.
- hogy vagy? - kérdeztem megértően.
- Rosszul. - nézett rám, mint egy áldozat. - Semmit sem tudok elég jól csinálni, lassú vagyok, és minden tíz perc után pihenőt kell tartanom, ez... ez így nem jó!
- Nyugi Sookie, mindent a lehető legjobban csinálsz. - nyugtattam meg vállára téve a kezemet. - szerintem teljesen jó a tempó, sőt azt gondolom, hogy eddig volt gyors, és ha most egy kicsit lassabb lesz, akkor sincs gond. És ha kiadod a fiúknak a feladatot, bármikor pihenhet, sőt, kötelezlek rá.
- Jó lesz ez így? - húzta el a száját, és megcsóválta a fejét, amitől két kis copfja lobogott.
- Persze. - leguggoltam hozzá. - Már úgyis csak egy hónapig lesz benned a gyereked...
- Utána meg keresnetek kell valaki mást, míg otthon leszek vele. - sóhajtott fel.
- Luke bármikor bevállalja ezt. - vágtam rá, mert ez ő maga mondta nekem. - Ő ajánlotta. Lazíts egy kicsit, nem lesz baj. Nagyon jól bírod a gyűrődést!
- Köszi, Lolerai! - csontropogtató ölelésben részesített. Tudtam, hogy hálás nekem, én pedig azt tudom, hogy nála jobb barátnőt nem is foghattam volna ki.
Rory
A busz majdnem megnyugtatóan rázkódott alattunk. A nap kellemesen melegen tűzött be az üvegen, és lecsuktam egy percre a szemem, hogy relaxáljak, míg a megállónál le nem szállok, ami a hotel előtt van. Az utolsó, interjúról megyek úgymond haza, - mert nekem már itt a hotel olyan, néha, mint egy megnyugvást nyújtó otthon - hogy megírjam a cikket, elküldjem e-mailben a főszerkesztőmnek, és ő pedig lezárhassa ezt az újságot, két hónapra. Úgy néz ki szünetelni fog, ami azt is jelenti, hogy már ma hazamehetek, és karácsonyig vissza se jövök. De nem terveztem, hogy szólok erről anyunak. Sokkal jobb lesz, ha meglepetés lesz. Este úgyis ot lesz a péntek esti vacsin, így a nagyiékat is meglepem.
Leszálltam a buszról és a nehéz válltáskám miatt, kissé lassan, de beértem a recepcióhoz. Elkértem a szobám kulcsát, aztán felvánszorogtam a másodikra. Nem volt kedvem a liftet használni.
Nem akartam lakást bérelni. Egyrészt, mert itt olyan drága egy lakás, mint egy hotel, ami meg nem az meg még Paris és Doyle volt yale-i lakásánál is lepukkantabb. A hotelben pedig még csak főznöm sem kell, mosni pedig a mosodába járok.
Odafent kivettem a laptopomat a táskámból, kinyitottam, és míg bekapcsolt megittam a maradék kávémat a termoszból, amit magammal vittem az interjúra. Gondoltam én hogy szükségem lesz rá. egész délelőtt interjúkat hallgattam különböző - néha nevenincs - hírességekről. Viszont az Emma Watsonnal folytatott beszélgetés elég érdekes volt. Vele majdnem egy idős vagyok, és amennyire abból a pár mondat beszélgetésből, amit vele folytatta egyik szünetben megismertem, szeret tanulni, és ha végez a színészettel ő is a Yale-re szeretne menni. Lehet, hogy ezek után megnézem, a Harry Pottereket, lehet, hogy anyával.
Másfél óra alatt mindegyik interjúról kreáltam egy cikket, és még fél óra átnézés után elküldtem Mr. Xavier - nek a főszerkesztőnek. Ránéztem az órára. Fél négy... Gyorsan kerestem egy járatot a közeli reptérről haza. Fél hatkor indul a gép. Megrendeltem a jegyemet az interneten, és a számítógépes szobában, kinyomtattam magamnak. Még szerencse hogy Mr. Xavier-től már elköszöntem, úgyhogy oda már nem kell beugranom. Csak összerakodtam a holmimat, lezuhanyoztam és lementem az étterembe, hogy abban a maradék 15 percemben, ami az indulásig maradt megettem a spagettimet, és ittam egy jó erős kávét, ami persze nem volt olyan finom, mint Luké, de egy időre megteszi.
Az úgynevezett vacsorám után felmentem a cuccaimért, kijelentkeztem a szobámból a recepciónál és hívtam egy taxit is, ami mire kiértem már itt állt a hotel előtt. A sofőr segített bepakolni a csomagjaimat a csomagtartóba, és kivitt a reptérre, ami 20 percre volt innen.
Nagyon hiányzott már anya. A távkapcsolat egész jónak bizonyult, de nem tökéletesnek. Még mikor az egyetemre jártam, akkor is találkoztak, ha nem is mindig minden héten, de kéthetente tuti. Most meg már egy hónapja vagyok itt és szörnyen hiányzik. egy kicsit jobb csak annál a nagy összeveszésünknél, most legalább telefonon beszélünk és üzengetünk is.
Az utazásom alkalmával, Logan sem most jut először eszembe. Furdal a gondolat, hogy mi lett volna ha, igent mondok neki? Hiszen olyan lelkes volt, olyan hévvel mesélte, hogy miket tervez, hogy hová mehetnénk. Mit gondolhat most rólam! A válogatós Rory Gilmore, akinek senki sem elég jó, aki senkivel sem akarja magát elkötelezni, aki lassan 22 éves létére, nem képes valakinél megállapodni, hanem csak a karrierjének akar élni. Annyira nem tudom, hogy helyesen döntöttem-e. Akkor helyesnek bizonyult, akkor azt hittem jól csinálom, de ahogy többet gondolkozok rajta, annál bizonytalanabb vagyok. Ő is hiányzik. Anya szerint lesz majd egy fiú, akinek nem tudnék, nemet mondani, és akkor tudni fogom, hogy ki az igazi, de egyelőre, még úgy érzem, hogy ő lett volna az igazi, ha adok rá esélyt, de nem adtam! Elutasítottam és most hülyén érzem magam. Azóta nem is beszéltünk, mióta megkaptam a diplomám. Lassan két hónapja.
- Megérkeztünk hölgyem. - rántott ki a sofőr a gondolataimból. Mosolyt erőltettem az arcomra és mindketten kiszálltunk a kocsiból. Kipakoltuk a holmimat, odaadtam neki a pénzt meg egy kis borravalót, és elindultam a két bőröndömmel meg a válltáskámmal, a hatalmas épületbe. Jó érzéssel töltött el, hogy hamarosan hazarepülök.
Becsekkoltam a cuccaimat, aztán felmentem, a terminálhoz. A gépemnek harminc perc múlva kell indulnia, úgyhogy még volt időm elmenni mosdóba, sőt a kis büfében vettem magamnak, egy müzli szeletet, amit várakozás közben rágcsáltam el.
A szokásos repülés előtti idegesség rám tört, úgyhogy próbáltam másra gondolni.
Lane - nel és gyakran beszélünk, de mindkettőnk szerint ez is ritkán van. Hiányolom azokat a csajos beszélgetéseket, és már látni akarom, a gyerekeket, is, akik bizonyára nőttek is. Zac-kel is rég beszéltem, csak asszem egyszer a távollétem alatt, mikor ő vette fel Lane telefonját. úgy hallottam ő is remekül, de szeretném őket látni is.
Anya mindig beszélt Paul Ankáról is, de mindig is furcsa volt, nem arra kelni reggel, hogy kaparja az ajtómat. Mindig tökéletes ébresztő volt, de ezekre a napokra újra használnom kellett a telefonom ébresztőjét.
Luke-kal szinte mindig beszéltem pár percet akkor mikor anyával, és már csak azért is jó lesz hazamenni, mert egy újabb esküvőn vehetek rész. Az övékén. Anya is már biztos lázasan várja a december első napját, akárcsak Luke és én. És még a koszorúslány ruhám is bent van a szekrényemben szóval, minden adott.
Luke ritkán beszélt a lányáról, én meg nem kérdezek rá. Én úgy gondolom, hogy ez az ő és anyadolga én csak velük vagyok, és ha April átjönne vagy találkoznánk, egyáltalán nem bánnám. April amennyire megismertem, egy kedves és okos kislány, aki remek úgynevezett rokonom lehet. Semmi rossz gondolatom nincs róla, sosem volt.
Nagyiékkal, is rendszeresen beszéltem, hetente egyszer- kétszer. Náluk is minden rendben, nagyi mindig mesélt a nőegyletről, nagyapa pedig a munkáról, és persze én is tartottam egy monológot az itteni munkámról.
Felszállhattunk a gépre. Ablak mellé kaptam helyet, mellém pedig egy harminc év körüli nő ült le, aki rögtön felszállás után, egy vaskos könyvet vett elő, én pedig csak az mp3 lejátszómat.
Lorelai
- El fogunk késni! - halottam meg Luke kiáltását a földszintről. Szegény már 10 perce odalent vár rám. Mint mindig.
- Már csak az utolsó simításokat végzem. - szóltam vissza a fürdőből, miközben éppen a hajamat próbáltam meg rendesen megcsinálni.,
- Az előbb is ugyanezt mondtad. - jegyezte meg. - És az már elég régen volt.
- Az utolsó simítás egy hosszadalmas folyamat. - nevettem, és eltettem a fésűt a fiókba. - Nem lehet elkapkodni.
Felkaptam a kistáskámat és lesiettem hozzá.
- Hatra ígértük magunkat, és mindjárt hat óra. - nézett a faliórára.
- Ezt már ezerszer megbeszéltük Luke. - veregettem vállon. - Észre se veszik, hogy késünk. Habár az anyám, mindent szemmel tart, és még arra is felfigyel, ha egy virágcserém két centivel arrébb kerül, de volt már hogy késtem, és egy csípős megjegyzés után minden megy tovább.
Beültünk a kocsimba - reávettem Luke-ot hogy ezzel menjünk - és kiálltam az udvarból.
- Miért ragaszkodnak ennyire a szüleid hozzám? - értetlenkedett Luke. - Nagyon rég nem akartak ennyire meghívni magukhoz.
- Passz. - vontam vállat. - Valami hátsó szándék, vagy egyszerűen csak régen láttak.
- És hiányzom nekik? - húzta fel a szemöldökét a baseball sapkája alatt.
- Elképzelhető. - Ezt én magam sem hittem el. - De ki tudja. Majd úgyis kiderül, ha odaérünk.
Nemsokára leparkoltunk, szüleim nagy háza előtti térköves udvaron. Kiszálltunk a kocsiból, és az ajtóig sétáltunk.
- Tessék, hat óra múlt pár perccel, jók vagyunk. - mosolyogtam rá, aztán megnyomtam a csengőt. Szokásosan egy szobalány nyitott ajtót.
- jó estét! - biccentett a negyven év körüli nő. - Elvehetem a kabátjukat?
- Köszönjük.
Becsuktuk magunk után az ajtót, és otthagytuk a kabátokkal bajlódó szobalányt. De alig tettünk meg pár lépést, mikor az anyám tűnt elő a semmiből.
- Ó, szervusztok! - üdvözölt minket széles mosollyal. - Gyertek, Richard már tölti az italokat. Luke, te mit kérsz inni?
- Ugyanazt, mint Lorelai. - felelte Luke.
- Sziasztok! - fordult felénk apám, a zsúrkocsitól. - Üljetek csak le.
Leültünk a szófára, és miután megkaptuk az italainkat, a szüleim velünk szembe foglaltak helyet.
- Jól vagytok? - érdeklődött anya. - Jól néz ki Luke!
- Köszönöm, Emily. - krákogta Luke, és ivott a martinijából. - Önök, is jól tartják magukat. Úgy érzem, hogy ez a ház is egyre nagyobb lesz.
Anyám és apám kuncogtak.
- Lenne egy kérdésünk hozzátok. - mondta anyám. - Mivel ugye az esküvőtök nemsokára itt van, gondolom, beszélnünk kell róla...
- A partit az esküvő utánra mi szervezzük. - közöltem.
- Nem partiról van szó. - legyintett anyám. Sose legyintett így rá egy partira. A szervezés volt a szenvedélye.
- Hát miről?
- A nászajándékotokról. - válaszolta apámra nézve, majd vissza ránk. - Tudjátok, a ház, amit anno szerettünk volna venni nektek, mielőtt szétváltatok, még mindig a foglalásunk alatt áll. Igazából senki sem érdeklődött iránta, két hétig ezért újra lefoglaltuk, hátha egyszer kellhet. És mivel újra összejöttetek, szeretnénk megvenni nektek. Ha érdekli Luke, Lorelai majd mesél a házról.
- Szerintem gyönyörű. - jegyezte meg apa. Alig jutottam szóhoz.
- Ezt most komolyan mondjátok? - csodálkoztam, és egyre inkább arra gyanakodtam, hogy Luke lesokkolt. - megvennétek nekünk ezt, azt a házat.
- persze! - bólogatott apám. - Hiszen, van pénzünk, és nem tudjuk, mi mást adhatnánk nektek.
- Egy ház... - bökte ki Luke. - Egy ház az nagyon nagydolog.
- Még nem láttad mekkora! - néztem rá.
- Ugyan már, szerintem remekül ellenétek benne. - mosolygott anyám. - Mondtam, hogy még StarsHollow-i címetek is lehet, és minden a közelben van, a szálló és a kávézó is.
- Ez nagyon kedves tőletek de... - kezdtem, de anya félbeszakított.
- Nagyon meg szeretnénk venni nektek és kérlek, csak most ne utasítsd ezt vissza! - kérte és apa is hevesen bólogatott. Ilyen nincs.
- Csak tudjátok... - nyeltem egy nagyot. . Furán érzem magam. Őszintén szólva hülyén. Akármikor kérünk, ti a rendelkezésre álltok pénzügyileg is, kifizettétek Rory tanulmányainak nagy részét, és minden, és még most akartok házat adni, nekünk?
- Igen ez azért eléggé kínos. - tette hozzá Luke is. Örültem, hogy így látja ő is. Miért látná máshogy?
- Nem mintha nem lenne kedves tőletek és nem örülnénk neki, de...
- Figyelj Lorelai. - kérte apám. - Nekünk nem volt nagy megterhelés és most sem az hogy fizessünk, és ezt most nem dicsekvésből mondom. Tudod, hogy szeretnénk a legjobbat nektek.
- Tudom apa. - sóhajtottam.
- Tehát akkor elfogadjátok ezt az ajándékot? - kérdezte anya reménykedve. Luke-ra néztem.
- Elfogadjuk. - egyeztem bele.
- Hát ez csodás! - örvendezett anya.
- De csak ha tényleg nem nagy gond. - fűzte még hozzá Luke. Mosolyogva megfogtam a kezét, és elhitettem magammal, hogy klassz lesz ott élni.
Rory
Be kellett kapcsolni az öveket a leszálláshoz. Kissé megnyugodtam, hogy épségben megérkeztünk. A pilóta szépen lerakott minket a földre, és mindenki kiszállt. Az alkonyi fényben mentem keresztül a többi emberrel, a placcon, be az épületbe. Ott elvettem egy kicsit, amivel a bőröndjeimet lehet kivinni a taxiig. Remélem nekem is lesz szabad taxim.
Miután megérkeztek a csomagjaim, kitoltam a kocsit a levegőre. Tele volt sárga taxikkal a parkoló, úgyhogy a legközelebbit kinézve odamentem. A taxis elvette a csomagjaimat én meg otthagyva a kiskocsit beültem hátra. Nem beszélgettünk, de nem is volt rá szükségem. Megmondtam a nagyiék címét és egész úton csak annyit kérdezett, hogy honnan jöttem, megmondtam és kész.
Már nagyon izgatott voltam, hogy anyáék mit szólnak, majd ehhez a meglepetéshez. Én minden esetre alig várom. mennyit változhattak ennyi idő alatt?
Negyed óra alatt értünk oda. Reméltem, hogy anyát még ott találom, mert már nyolc óra múlt. Lehet, hogy éppen elkerüljük egymást. De megnyugodtam mikor megláttam, anya JIP-jét a térköves udvaron a szökőkút mellett. Adtam pénzt, aztán kivettem a csomagjaimat és elindultam, az ajtó felé. csengettem, és reméltem, hogy a szobalány nyit ajtót. Nem csalódtam. Egy kötényes nő állt előttem pislogva. A számra tettem a mutató ujjam és félreállítottam a bőröndöket.
Lorelai
Csöngettek. Várunk még valakit? Mint egyszer mikor Rory apjának Christofernek akartak, nőt keresni és meghívták azt a pszichológust.
- Ki lehet ez? - ráncolta a homlokát anya, de nem állt fel a vacsora mellől. - Rose nyisson ajtót!
- azt hittem meghívtátok az ingatlanost. - néztem anyára grimaszolva.
- Nem hiszem el, hogy még csak nem is örülsz a háznak. - csóválta a fejét anya.
- De örülünk, csak még új. - magyarázkodtam. - Na de tényleg az ingatlanos nő az?
- Nem hívtunk meg senki. - rázta a fejét apa, és abban a pillanatban, egy meglepetés jelent meg az étkezőajtóban. A lányom, egy farmerdzsekiben, egy farmerben és egy hosszított piros felsőben állt ott, barna, mindig fénylő enyhén göndör hajával, és szép kék szemével. Kipirosodott arcán egy boldog széles mosoly húzódott és így kiáltotta:
- Na, ki jött haza?
Úgy pattantam fel, hogy még a szék is felborult, de nem állítottam fel. Odarohantam hozzá és átöleltem őt, ő pedig engem. Olyan rég nem láttam, egy örökkévalóságnak tűnt, és most itt van. De hogyhogy már megjött? Ezt akartam kérdezni, de megelőzött.
- Hiányoztál, anya! - motyogta a vállamba.
- Te is nekem szívem. - elengedtünk egymást. - De mit keresel itt?
- Hamarabb véget ért a munka. - mondta vidáman. Nagyi, nagyapa! - odasietett a mosolygó nagyszüleihez, é őket is megölelte.
- Régen láttunk, jól vagy? - kérdezte anya, mikor épp a nagyapját ölelte.
- Soha jobban. - nevetett Rory. - Szia, Luke!
Luke is magához szorította a lányomat. Örültem és boldoggá tett, hogy ennyire szereti őt, mintha a saját lánya volna.
- Nyilván éhes vagy! - vonta le a következtetést anyám. - Rose hozzon még egy adag báránysültet az unokámnak! - kiáltotta, aztán újra Rory-hoz fordult. - Mi már a desszertet fogyasztjuk, de nem baj, remélem ízleni fog.
- Éhen halok. - fogta meg a hasát Rory. és leült a székre, amit apa hozott neki. Óriási nagy meglepetés volt mikor betoppant, és szinte érezte, ahogy meleg költözik a szívembe, a lelkembe, hogy újra láthatom a lányom másfél hónap után épségben és boldogan.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése